Egy a poszt a térképek és statisztikák kedvelőinek a 2011-es ámokfutásunkról. Örményországba mentünk Törökországon és Grúzián keresztűl (mivel a török-örmény határ le van zárva). Összesen 8.500 km-t autóztunk 20 nap alatt, ami bődületes távolság, tekintve, hogy a kirándulásnak nem az autóban ücsörgés volt a főcélja.

Aki színes leírásra vágyik, az csalódni fog. Itt csupán arról lesz szó, hogy milyen útviszonyokra számíthat, aki arra jár, amerre mi.

A térképek egy csomóban itt találhatóak: http://www.mopedmap.net/user/feherlofia/routes

Előljáróban néhány fontosabb infó: Törökországba és Grúziába román állampolgárnak nem kell vízum, Örményországba viszont igen. Ez a vízum beszerezhető a neten vagy a helyszínen. Mivel a gyakorlatilag a netes vízumot is a határon ragasztják be az útlevélbe, nemigen látom értelmét - mindössze egy kis idő spórólható meg azzal, hogy nem a helyszínen töltik ki.

Céges autóval közlekedőknek érdemes közjegyző elött készült felhatalmazást és hitelesített angol fordítást vinni magukkal. Pontosabban meggondolandó, hogy érdemes-e: eddig a törököknél belépésenként 10 euróba került a hiánya. Ez akár olcsóbb is lehet, mint a hivatalos verzió, ezúttal viszont két posztszovjet országba is be kellett lépnünk és ezek nem a lazaságukról híresek.

Az örmény neveket átírtam magyar ábécére. A térképen természetesen az angol átírás szerepel, de én úgy írtam le, ahogy ők ejtették.

1. nap: Marosvásárely - Sapança
Indultunk éjfélkor és megérkeztünk este 8 körül. Reggelig szerencsésen magunk mögött tudtuk a jól járható román utakat a szintén jól járható fővárossal együtt. Sőt egy ízzócserén is túl voltunk. A Giurgiu-i hídnál vártunk röpke másfél órát, mivel az egyik sávon dolgoznak. Pontosabban le van zárva.

Még átvergődtünk Bulgárián, Törökországban aztán ráálltunk a pályára és száguldottunk Isztambulig. Bár nem volt ez éppen annyira egyszerű, mivel az autópályán megszűnt a készpénzes fizetés és kártyát kell venni, azt feltölteni és később azzal fizetni. Mindezt persze ki kell találni égi sugalatra, mert kiírva semmi sincs, az is törökül.

Isztambulban a Boszporusz hídnál az addigi nemtomhány sávból kettő lesz és a törökök a Brown mozgás elvei szerint próbálnak besorolni. Nagyon szórakoztató, ha nem siet az ember. De minden jónak vége szakad egyszer és sepertük tovább kies ipari zónán keresztűl Sapança-ig. Ott sincs semmi, de már elegünk volt az autókázásból. Kerestünk egy otel-t és vége a napnak.

2. nap: Sapança - Acçaabat

Tökéletesen eseménytelen nap. Haladni nagyon lehet, autópályán kivűl jobban, mint a pályán, mert ott nem fél az ember a radartól.

3. nap: Acçaabat - Yusufeli

Nem sokkal 8 után indultunk és sötétedéskor érkeztünk. De útközben megálltunk Trabzonban Aya Sofiát nézni és a Sümela kolostronál is töltöttünk néhány órát.

 A tengerpartról letérve egy már megépült és egy épülő víztározón keresztül jutottuk el Yusufeli-ig. Értelemszerűen egy kicsivel lassabban, mint a tengerparton. A már feltelt tó mellett - török viszonylatban - szűk és kacskaringós az út, a másik völgy pedig egy nagy építőtelep. Helyenként nem is volt út.

7. nap: Yusufeli - Gjümri

A közbeeső 3 napot hegymászással töltöttük (Kaçkar).

Sajnos Grúzia úthálózata hiányzik a térképről (biztosan attól félnek, hogy az oroszok majd a guglimep alapján fogják őket lerohanni), ezért ott csak hozzávetőleges az útvonal.

Az út viszont egészen jó. Nem mindenütt látszik az aszfalt a tehéntrágya alatt, de ott van. Estefele a tehenek is ott voltak és félre nem álltak volna a világért sem.

Éjfélkor érkeztünk meg Gjümribe, egyrészt a 2 órás eltolódás miatt, ami a két ország között van, másrészt a sok papirmunka miatt, ami az örményországi belépéshez kellett.

Nem mellékesen a határon fizettünk - a vízum mellett - ilyen-olyan címen 17.700 dramot, ami kb. 35 eurónak felel meg. Útadó, autóhasználati díj, fene tudja micsoda. Sőt, kifele is fizettünk még 6.500 dramot ugyanezért. A weben persze mélyen hallgatnak ezekről a díjakról, ott csak a vízumot említik.

Gjümriben volt a legdrágább a szállás, elképesztő 15 eurót fejenként, bár elég sok csillag volt a hotel homlokzatán. Egyben itt találkoztunk az egyetlen angolul beszélő örménnyel, az is Libanonban született.

8. nap: Gjümri - Haghpat

Itt már nincsenek nagy távok, de nagyon száguldozni sem lehet. Az út úgy általában elfogadható. A gázba beletaposni nem érdemes, mert bármikor felbukkanhat egy meglepetés: földcsuszamlás, szikla, cső, gödör, lerobbant Moszkvics, stb.

A napba Gjümri és két templom fér bele: Odzun és Sanahin.

Egy néninél alszunk Haghpatban, aki vendégszobát üzemeltet, 5.000 dram fejenként. A néni a franciát nembeszéli a legkevésbé, Gábor próbál értekezni vele, minimális sikerrel.

9. nap: Haghpat - Hayravank

Ismét egy nyugis nap, legalábbis az autónak. Megyünk le délnek, a Sevan tóhoz. Forgalom alig van, ami nagy szerencse, mert az a néhány sofőr, aki az úton van igen meglepő mutatványokat mutat be.

Csak egy példa: négysávos úton a bácsika a bal külső sávban vágja a kanyart, úgy, hogy kamion jön szembe. Nagyon kiváncsiak voltunk, hogy most a kamion átjön-e a mi belső sávunkra, de végül - természetesen az utolsó pillanatban - rendeződtek a sorok.

A Haghpat kolostor, Dilidzsán és Sevanavank után a tó partján sátrozunk, a Hayravank templom mellett és itt találkozunk az első külföldi turistákkal: négy cseh járja már 4 hete gyalogosan-busszal-stoppal Grúziát és Örményországot.

A "vank" egyébként kolostort jelent (vagy valami ilyesmi).

10. nap: Hayravank - Noravank - Zorats Karer

Ezen a napon is adtunk a kultúrának: Hayravank, Noratus falu temetője, a Selim hágón levő karavánszeráj, Noravank és Zortas Karer, az örmény Stonehenge. Itt is sátorozunk.

11. nap: Zorats Karer - Tatev - Geghard

Felpörögtek az események.

Egyszer lementünk délnek, a Tatev kolostorhoz. Van itt derék 1000 méteres szintkülönbség jövet is, menet is, a völgy egyik felén aszfalt, a másik felén kő. De már épül a Tatev Wings, hamarosan kabin köti össze a völgy két oldalát.

A völgybe mégis megéri lemenni, mert odalent van az Ördög/Sátán Hídja, ami egy szép szurdokvölgy kőportállal, hő- és borvízforrásokkal és természetes medencékkel (á lá Pamukkale, csak jóval kisebb).

További meglepetés: az M-15 jelű út valamikor a múltban megszűnt létezni. Természetesen ennek semmi előjele, hanem egyszercsak nincs tovább út. Két oldalt szemétdombok, előre semmi. Valamikor lecsúszott a domboldal, aztán úgy maradt.

Nincs mit tenni, átvágunk Jerevánon, ami a vártnál könnyen ment. Bár leizzadtam, amikor a 2x3 sávos úton, összefüggő és minimum 80km/h-val haladó autósorban a táblák és dilis soförök mellett még gyerekkocsit toló anyukákra is figyelni kellett. Merthogy átjáró sehol sincs, mindenki oldja meg az átkelést ahogy tudja.

Jereván után találkozunk az M-15 tulsó végével, tábla jelzi, hogy menj arra bátran, mert jó lesz neked. Megyünk tovább Geghard fele, az egyik dombocska után szikla az úton, szikla mellett összetört Audi, Audi mellett telefonáló sofőr. Láthatóan épp csak lekéstünk az eseményről. Az út még tartogatott néhány csapdát, de mi résen voltunk.

A Geghard kolostornál alszunk, a parkoló mellett sátorozunk.

13. nap: Geghard - Kars

Egy nap bóklászás, aztán hajrá, vissza Törökországba. Hajnalok hajnalán indulunk és átvillanunk Jerevánon. Mire a nap felkel, már túl vagyunk az örményországi szakasz felén. Innen jönnek a meglepetések, pedig azt hittük, hogy már kellőképpen megedződtünk.

Első meglepetés: Karakert és Dashtadem között, M-9 jellel gyakorlatilag nincs út. Rosszabb volt, mint ha a mező mentünk volna, mert itt-ott aszfaltmaradványok bonylították a helyzetet. 12 km, de zötykölődünk rajta egy órát.

A határnál gyorsan végzünk. Miután kifizettük amit ki kellett fizetni, egy éppen jelen levő nagyfőnől egy tollvonással elvágta a további idétlenkedést a papirokkal és számítógéppel. Szegény grúzoknak ismét nagy fejtörést okoztunk a négy különböző útlevéllel, de alig egy óra alatt kibogozták. Jöhet a második meglepetés:

Már jövet észrevettük a határ utáni (vagy előtti) első városban (Akhalkalaki) egy táblát, amin az állt, hogy: Turkish border. Visszafele el is mentünk a jelzett úton, mivel arra megspórolunk vagy 200 km-t és egy kétezres hágót. Vadontaúj út visz a semmibe, az út végén gépfegyveres katona, határátekelőnek nyoma sincs. Nagy volt a boldogság.

Délutánra futunk be Karsba, itt alszunk a legjobb török hotelben, amihez eddig szerencsém volt.

14. nap: Kars - Ani - Van

Kars igazán kellemes város. Az emberek barátságosak és tudnak angolul, meg úgy egyáltalán, pofásan néz ki (az oroszok építették a nyolcszázas évek végén). Nehéz az elválás, de ha menni kell, akkor menni kell.

A térkép szerint Ani és Digor között van egy rövidítő, de a helyszínen látva az útat inkább nem tértünk rá.

A Digor melletti szorosban áll öt örmény templom, amit a török hadsereg felrobbantott (nem is dicsekednek vele), a Beş Kilişe. A helybéliek felvilágosítanak, hogy 5 km gyalog, ami nem sok, de Aniban már eltöltöttük az időt, sietünk tovább.

Érdemes tudni, hogy az Işhak pasa palotája 6 órakkor bezár.

Vanban alszunk, de lehet, hogy jobban jártunk volna a következő városkával (Edremit), mert - utólag - az üdülőhelynek tűnt és bizonyára több lehetőség lett volna a lazulásra.

15. nap: Van - Hoşap Kaleşi - Van

Erre a napra csak egy laza délutáni kirándulás jutott: Çavuştepe és Hoşap Kaleşi.

16. nap: Van - Altınsaç - Bitlis

Áthajókázunk Akdamar szigetére és fürdünk egyet a Van tóban. Egy fokkal jobb, mint a mosogatólé, nézni kellemesebb, mint benne lenni.

Altınsaç egy kis falu az egyik félszigeten, elhagyott örmény templom áll nem messze tőle a hegyoldalban. Keskeny, köves út vezet oda, szerintem megérte a rászánt időt.

Bitlisben keressük a hotelt, de nem sok sikerrel. Az első tele van, a második annyira ócskán néz ki, hogy akkor már inkább a szabad ég alatt, végül a harmadikban (egyben utolsó) kiveszünk két szobát, de nagyon kompromisszumos az ügy.

17. nap: Bitlis - Çavuşin

Haladni kell hazafele, hát rászánunk egy teljes napot. De az út így sem eseménytelen.

Száznegyvennel robogunk, amikor holmi kölykök kigurítanak elénk egy autógumit. Nem számolták ki jól, kikerüljük. Utánna szembe jön egy biciklis bácsi a belső sávon, kaszával a biciklin. És így tovább.

9,5 óra alatt elérünk Kayseribe, onnan már csak egy ugrás Çavuşin. A falu végén van egy forrás és sok üres barlanglakás, az egyikben alszunk mi.

19. nap: Çavuşin - Aksaray - Istanbul

Egy napot bóklászunk Çavuşin körül a völgyekben, aztán továbbindulunk: Üçişar, Kaymakli, Derinkuyu, Ihlara völgy a napirendi pontok.

Este úgy döntünk, kár itt éjszakázni, inkább elindulunk hazafele. 8 óra körül hagyjuk el Aksarayt, 3 órakkor állunk megy egy parkolóban Isztambul után. Éjjel kettőkor lényegesen könyebb volt átjutni a hídon...

20. nap: Isztambul - Marosvásárhely

A kirándulás legeseménytelenebb napja. Még a határon sem bénázott senki. A szintidők így alakultak: start 7:30, Bulgaristan 10:00, Vama Veche 14:30. Kornisa 1:00...

Egyébként azért választottuk ezt az útvonalat, mert errefele Bulgária kevésbé hegyes, mert nem akartunk várni a Giurgiu-i hídnál és főleg nem akartunk nappal Bukarest körül kínlódni.