Van két történetem, amit sehova sem tudtam elsütni eddig. Sok közük nincs ugyan egymáshoz, de valamit mindig lehet találni.

1:

Még 2004 szeptemberében dél fele autókáztunk az Égei tenger mentén. Törökországban. Különösebb célunk nem volt, minden reggel kinéztünk a térképen egy partszakaszt, és este ott sátorztunk. Ezzel a módszerrel persze bele lehet futni egy-két meglepetésbe és amikor egyik este megérkeztünk a Didim nevű városka mellett kinézett öbölbe, akkor láttuk, hogy itt bizony baj van. A városka igazából egy nagyváros volt, közvetlenül a tengerparton. A kevés homokon millió ember és napernyő, a többi csupa szikla, csupa beton. Na puff. Mi legyen?

Körülbóklásztunk egy kicsit és kisült, hogy nem messze tőlünk van egy üdülőtelep-szerűség, ami teljesen üres és elhagyatott. Átmásztunk a kerítésen és megnéztük közelebbről. Volt ott minden, ami kell: pázsit, pálmafák, padok, teniszpálya, jásztótér - de sehol egy lélek. Ideális hely éjszakára. Zoli előkerítette az őrt, akit nem zavart ha ott alszunk, még a kaput is kinyította, hogy az autóval beállhassunk. Ezután nekifogtunk megkeresni az ideális sátorhelyet. Nem volt könnyű. Melinda ragaszkodott a pálmafához, arra is figyelni kellett, hogy ne fújjon a szél, a felkelő Nap ne pont a sátorra süssön reggel és a pázsit is megfelelően puha legyen. Szürkülödni kezdett, mire megtaláltuk az igazit. Kidobáltunk mindent az autóból és nekiláttunk a sátorhúzásnak. Közben arra sétált egy török család és megkérdezte, hogy itt szándékszunk-e aludni. Igen. Miért? Teljesen izgalomba jöttek. Kézzel-lábbal magyarázni kezdtek, hogy itt very dangerous, itt a világért se maradjunk, mert a környéken sok az akrep.

Én éppen a fűben hemperegtem, hogy a kényelmi szintet ellenőrízzem. A többiek mezítláb tettek-vettek. Szóval, sok az akrep. Valamiért azt hittük, hogy kullancsról van szó, úgyhogy mindenki higgadt maradt. De egyszerre csak kisült, hogy nem kullancs, hanem skorpió és kitört a pánik. Mint amikor az egyszeri turista megtudja, hogy a környék összes medvéje ott málnászik körülötte. Gyorsan lepucoltunk a fűről és még gyorsabban csukott cipőre cseréltük a szandált. Mindenki idegesen nézegette a talajt körül, amíg visszadobáltuk a cuccot az autóba.

Szerencsére eszembe jutott, hogy a törökök után szaladjak és megkérdezzem, hogy mégis, mindenütt tele van-e skorpióval? Merthogy kicsit odébb, a parton azért elég nyugodtan üldögélnek az emberek. Pontosan nem tudták, de ajánlották, hogy lehetőleg maradjunk a betonon. Az őr is odajött megszakérteni a kérdést, ő úgy vélte, hogy nagyjából a kerítésig tart a veszélyes zóna, de az sem biztos. Mindenesetre tudott egy biztonságos helyet. Azon a részen, ahol ő lakik sok a háziállat éldegél és azok kiírtanak minden odamerészkedő akrepet. Ott majd nyugodtan sátorozhatunk.

Ott sátoroztunk, de nem nyugodtan. Az őr közben elment és mi a tyúkok védelmében megvacsoráztunk a betonon, asztalnál és székeken és senki sem tette le a lábát a földre. Aztán iszkiri be a sátorba, hermetikusan lezártuk a bejáratot és reménykedtünk, hogy éjjel nem kell majd pisilni.

Reggek már kicsit másként láttuk a helyzetet. Talán mégsem vagyunk akkor veszélyben, mint este gondoltuk. Haláltmegvető bátorsággal sétáltunk a füvön, sőt ott is reggeliztünk. Megmentőnk is felébredt, megajándékoztuk egy sörrel és egy fél uborkaizű dinyével, amit nem bírtunk megenni. Cserébe ő felcsomagolta nekünk a fél üdülőt. Mialatt szedelőzködtünk, időnként befutott a házba és kihozott valamit. Kaptunk tőle csészéket, teáspoharakat, tálat, kiskanalat, teafőzőt, teafüvet, gázfőzőt, pokrócot. Ha nagyobb autóval vagyunk, valószínűleg adott volna négy matracot és egy konyhabútort is. Azt mondta, ő úgyis megy Ankarába három hónap múlva, neki már nem kellenek.

2:

Montenegróban már vittük a gyerekeket is, ezért eleve kempingben terveztünk lakni. Kényelmesebb, na.

Találtunk is szimpatikusat Ulcinjtől keletre. A nemlétező kerítésnek vaskapuja volt, vaskapu mindig tárva, de egy spárgával átkötve és egy ócska lakókocsiból állt a recepció. De belül tisztaság volt, árnyék, áram, melegvíz és nyugalom.

Az egyik napon két bringás fickó érkezett a kempingben. Pont melletünk húzták fel a sátrukat, úgyhogy elég jól hallottuk, hogy oroszul beszélgettek egymás között. Hanem az egyikről (a telefonbeszélgetései alapján) kisült, hogy angol, ami már elég nagy meglepetés volt. Egy angoltól eleve nagy dolog, hogy idegen nyelvet beszél, de hogy éppen oroszt... Ami persze lehet, hogy nem orosz volt, de mindenképpen valami szláv. 

Másnap reggel a másik srác felült a bringára és elporzott. Az angol maradt. Heverészett, olvasgatott, nagyokat telefonált, aztán egyszercsak beállított a kempingbe egy albán számtáblájú autó, az albán számtáblájú autóból kiszállt egy nagydarab egyén és leült az angollal beszélgetni. Egy laza inget és rövidgatyát viselt. Mindez csak azért tűnt fel, mert mi is éppen szedelőzködtünk, hogy kimenjünk a partra.

Mire visszajöttünk a víztől, a nagyadarab egyén már eltűnt, autóstól. De estefele érkezett egy taxi és a taxiból kiszállt ugyanaz a dagadt egyén, öltönyben, gurulós börönddel és beköltözött az angol mellé a sátorba. Mivel másnap mi továbbálltunk, sajnos nem ismerem a folytatást.

Utólag próbáltam megfejteni a történteket, de nincs nekem ehez elegendő fantáziám. Lehet, hogy az albán drogkartelek támogatását beszélték meg éppen a Krím elfoglalásához...?