Bringázni vittük a lányomat. Olyan út kellett, ahhol nincs szintemelkedés, nincs forgalom, ellenben van aszfalt és a Berethalomra vezető út pont ilyen. Bepakoltuk a bringákat az autóba, elmentünk a Scharosch an der Kokel nevű faluig, hogy majd onnan biciklizünk tovább.
Nem a templom elől indultunk, mert egyrészt nem akartunk végigtekerni a falun, másrészt meg nem akartuk, hogy megrohanjanak a kis barnabőrű német gyerekek. A falu vége fele volt egy parkolásra alkalmas hely, ott álltam meg. Két bámészkodó helybéli rögtön odajött. Letekertem az ablakot. Egyikük köszönt, kezet fogott az ablakon keresztül, kezet fogott a feleségemmel is és szerintem a lányommal is kezet akart fogni, csak ő túl messze volt.
Merre megyünk? Berethalom, mondtam. És tudjuk az útat? Tökéletesen, válaszoltam, már voltam ott, többször is. Erre egy kicsit összezavarodott.
- Da' sânteți români sau sași?
- Sântem maghiari.
- Și noi sântem maghiari!, húzta ki magát.
Ha valaki nem értene németül, fordítom a párbeszédet:
- Románok vagytok vagy szászok?
- Magyarok vagyunk.
- Mi is magyarok vagyunk!
(Közben a feleségem megunta a hülyeséget. Menjünk már, mondta)
Saztán biciklivel megyünk-e? Igen, biciklivel. Egy pillanatra elgondolkodott.
- Șefu', folytatta, nu-mi dai și mie o bicicletă?
- Nu.
- Da' de ce?
- Pentru că noi sântem trei și avem trei biciclete.
- Atunci dă-mi douăzeci de lei! Numai împrumut, îți dau înapoi.
- De ce să-ți dau eu ție douăzeci de lei?
- Păi sântem maghiari, nu?
- Főnök, nem adsz nekem egy biciklit?
- Nem.
- Osztán mér nem?
- Mert hárman vagyunk és három biciklink van.
- Akkor adjál nekem húsz lejt. Kölcsön. Majd megadom.
- Miért adnék én neked húsz lejt?
- Hát magyarok vagyunk, nem?
Ennél a pontnál a feleségemnek végképp elege lett. Úgyhogy otthagytuk a magyar testvéreket és kigurultunk a faluból.
A bringázás egyébként nagyon jól sikerült.
