Az éjszaka jöttem haza Bangalore-ból. Meló volt, a négy nap nagyjából a hotelben és az irodában telt el. Meg aztán: mi állítólag Bangalore szélén voltunk. A belvárosnak nevezett rész egy órányira volt taxival, a reptér ugyanilyen távolságra és végig be volt építve. Ezeket a mérteket én nem bírom megemészteni, teljesen elvették a kedvemet mindeféle városnézéstől.

Azért persze a méretek mellett pár más helyi jellegzetességbe is belekóstoltunk, mint az indiai konyha és a forgalom. És még valami. Előkerestem mit írt Lévy Strauss a Szomorú trópusokban:

Ilyen vonások gyökereznek meg ebben az országban, melynek hagyományos kultúrája mindenkinek azt sugallja, hogy király legyen valaki máshoz képest, ha akárhogy is rá tud bukkani egy alantasra, vagy teremteni tud magának.

Mintha csupa orvos élne ebben az országban. Aki fent van, az beletörli a lábát mindenkibe, aki éppen alatta van. Ennyi öntelt figurát egy helyen még életemben nem láttam.

A négy nap alatt is elegem lett abból, hogy a mosdóban a kezembe adják a kéztörlőt és kiveszik a csészét a kezemből, ha teát akarok tölteni bele. De még ennél is jobban elegem lett a parancsoló kézmozdulataikból. A nyelvet nem értettem, de a gesztusokat nagyon.

Volt két gyerek az irodában, akinek az volt a dolga, hogy teát és vizet szolgáljon fel nekünk. Ők voltak az alantasok. Nekik mutogatták a vendéglátóink, hogy mikor mi a dolguk. Aztán meg a reptéren terrorriadó volt és katonák ellenőrízték minden lépésünket. Ott ők voltak a királyok. Ha értelmezni kellene a kapuban álló katona kézmozdulatát, akkor az nem azt jelentette, hogy "Be lehet jönni", hanem azt, hogy "Na, húzzál befele!". Utoljára nyolcvankilenc előtt volt ilyen jó hangulatú találkozásom a rendőrséggel.

Túlteng itt a tesztoszteron. Koestlert kitíltották Indiából A lótusz és a robot miatt; Rushdie-t akár a belügyminiszter is kiátkozhatta volna. Sőt, Sri Lankán annyira szerették az indiai békefentartókat, hogy pár hónap után maga az állam fegyverezte fel a Tamil Tigriseket ellenük.

Pedig... Az egyik srác ránk áldozta az egész délutánját. Elvitt édességet venni a környék legjobb üzletébe, egy órán keresztül segédkezett a vásárlásban és ráadásul még ki is fizette amit vettünk. Egyszóval rendesek népek ezek, de azt a fejtartást és a leereszkedő mosolyt a bajuszkájuk alatt nem tudom elnézni nekik...