Konoba Murici egy... mi is?... egy konoba a Szkádár tó partján, valahol Virpazar és Albánia között. Van itt egy kis gyep annak, akik sátorozni akar, vannak házikók, van vendéglő és egy terasz, ami a tóra néz. Illetve vendéglő az most nincs. "No restaurant" mondta az egy szál fogatlan néni, aki ott tett-vett a kihalt kempingben.

Borus idő volt, a teraszon ücsörögtünk. Egyszerre csak beállított egy árva bringás. Meglepettnek látszott, amint bejött az udvarra, szemmel láthatóan nem erre számított. Elveszetten álldogált egy ideig, aztán leült az egyik asztal mellé. A gazda a telefonját matatta, nem zavartatta magát. Ő a maga részéről kiírta egy darab papírra, hogy NO RADIMO, kiragasztotta az egyik kuckóra; okos ember megérti.

Emese megszánta az árva bringást és elmagyarázta neki, hogy no restaurant. No restaurant? Hát az baj. Az árva bringás Virpazartól tekert idáig és nagyon enne valamit. Emese adott neki egy sárgadinyét. Aztán fel is vágta, mert a bringás még nem látott sárgadinyét egészben. Persze egy dinyével nem lehet visszabiciklizni Virpazarba, úgyhogy Emese rávette a gazdát, hogy mégicsak üssenek össze valami ennivalót a vendégnek, hogy éhen ne haljon visszafele.

Az viszont nagyon furcsa volt, hogy a vendég nem beszél montenegróiul (ez is szerb, csak nem úgy hívják). Pedig Pogrociában lakik... Már két éve... Hogyhogy nem tanult meg? Mert nincs rá szüksége.... saját tolmácsa van.

Hoppá... Hát hol tetszik dolgozni? Én vagyok az osztrák nagykövet.

A tavaly fedeztük fel a konobát, akkor még működött a vendéglő. Csak közben elment a személyzet, a gazda pedig egy sört sem hajlandó a saját kezével kibontani. Inkább kitette a táblát. Úgy látszik nem szereti a helyi munkaerőt; a tavalyi pincérek közül is szerb volt az egyik, a Vajdaságból. Rögtön kiszúrta, hogy magyarul beszélünk. De miért van akkor román számtábla az autón?

A tavaly a tulaj fia is ott lebzselt a konobában. New Yorkból jött haza egy kis vakációra, egyébként kint dolgozik, Egy podgoricai házra gyűjt, aztán hazaköltözik. Talán segíteni fog az apjának a bizniszben. Ő legalább jól tudott angolul, volt kivel értekezzünk.

A gazda németül beszélt egy kicsit. Pontosabb switzerdeutsch-t, amit csak azért neveznek németnek, hogy ne kelljen neki egy új nevet kitalálni. 20 évvel ezelőtt Bázelben dolgozott. Vagy 20 évig? Mindenesetre jó rég volt, a nyelvtudása alapján. Bizonyára ott alapozta meg a konoba jövőjét.

Ez akkor derült ki, amikor felszolgálta az ebédet. Emesét kiröhögte, amikor elújságolta neki, hogy ez az ember ambassador, Austria. Ambassador, hogyne! Biciklivel a világ végén! Különben is, ő ismeri az ambassador-t és ez nem az. Meg is kérdezte a vendéget, miután túl voltak az udvariassági körön. ... und was ist deinen Arbeit?

A vendég a halat eszegette. Ich arbeite bei dem Österreichische Botschaft...még egy falat... ich bin der Botchafter. 

A gazda csak kicsit lepődött meg. Dehát ő ismeri a követ urat... Együtt kirándultak a környező hegyekben. Az a régi követ, mondta az új követ, két éve áthelyezték Szarajevóba.

Kigyó bőven van a környéken, szárazföldön és vizen. De megszokja az ember. Amikor először szembementem egyikükkel a tóban eléggé megijedtem. Úgy tudtam, hogy a vízisikló fekete. Aztán megnyugtattak, hogy ami vízben van, az nem poisonous. Aztán azt is láttuk, hogy milyen nyugodtan fürdöznek a helyiek, miközben a kigyó jön-megy a vízben, kidugott fejjel, mint a Loch Ness-i szörny. A kigyó is megszokta.

Kecskék is voltak. Nem is tudtam, hogy a kecskék szeretik a fai epret. Pedig nem is szúr. Az a német srác sem tudta, aki az eperfa alá telepedett le és egyszerre csak körülvették a kecskék. Annyira bensőséges volt a hangulat, épp csak nem ültek az ölébe. A pásztor is odaült mellé és jól elbeszélgettek. A német nem tudott montenegróiúl, a pásztorról se feltételezem, hogy beszélt volna bármilyen más nyelvet, de jól elvoltak a nagy rágcsálás közepette. Később velünk is elbeszélgetett (nem a pásztor). Romániába készült és tippeket kért. Aki egyedül útazik, örül a társaságnak.