Üldögélünk egy riád udvarán és reggelizünk. Két madár otthonosan röpköd a fejünk felett, kintről kakaskukorékolás és báránybégetés hallatszik. Egy repülő húz el a fejünk felett.

Marrákesben a fél kilenc még a hajnalok hajnala, a falakon kivül nyugalom van; az árusok még nem kezdtek el kirakodni, a robogók még nem berregnek, az emberek még nem ordibálnak. 

Tegnap este érkeztünk vissza az Atlaszból egy fél üveg vodkával. A vodkát azért hoztuk Marokkóba, mert mindenki az ételmérgezéstől óvott és alkohollal kivántuk a gyomrunkat fertőtleníteni. A hasmenés elmaradt, a vodka pedig meg. Vettem hozzá egy kiló narancsot és este megittuk a háziakkal.

Soufian, az egyik vendéglátónk valahol a Szaharában született, legkissebb királyfiként a hat bátyja és két nővére után. Kisgyerekként nagyon megbetegedett. Egy francia nő segített neki túlélni, pénzzel, orvossal, gyógyszerrel. Azóta Jeanne a második anyja, aki formálisan adoptálta is, de a fiú továbbra is a családjával maradt. Dolgozott a Todra szorosban mint előmászó, majd egy marrákesi hostelben, de a város túl nagy volt neki. Átköltözött Essaouirába pár évre, aztán megint vissza Marrákesbe. Töltött valamikor egy évet Franciaországban is.

Most három hostelt visz Marrákesben, mind a háromhoz bérelik a helységet. Azt, amiben mi is laktunk, a francia anyja tartja kézben, a másik kettőt testvér és unokatestvér.

Insálláh, insálláh.

A vodka nem volt sok, de ahhoz elég, hogy a Dzsemá el Fnán összevesszek a Gnawa zenészekkel. Hogyne. Ez volt az első este, hogy igazán ráéreztem a tér hangulatára és egyik körnél megálltam hallgatni őket. Egy fikcó réztálat dugott az orrom alá és én becsületesen beledobtam 5 dirhamot. Ha jó a zene, még kaptok.

A dobos még kettőt-hármat ütött a dobjára, aztán elém tartotta. Már fizettem, mondtam neki. Ő meg integetett, hogy ha nem fizetek, akkor menjek el. Én bizony nem megyek sehova. Én már fizettem és zenét akarok hallgatni. 

A körülöttem állók is lelkesen vetették bele magukat a vitába. Nem tudom, miket mondtak, de hirtelen megváltozott a hangulat. Come, my friend, sit down. Welcome to Morocco. Sit down, sit down. Oké. Megmutattam neki a dorombot. You are a musician. Do you know what's this? Megpengettem, aztán én lettem a guest musician. When I say play you play ok? Igaz, hogy a dobok teljesen elnyomták a hangját, de számít az?

Insálláh, insálláh.

A reggeli akkor kezdődik, amikor megérkezik a lány a friss bagettel. Ki tudja, honnan jön, és mivel. Nem kérdeztük meg.

Tegnap délben még a Magas Atlaszban voltunk egy vásárban. Völgyről-völgyre bolyongtunk és ott volt az út vége. Nem vállaltam, hogy autóval átvágok a falun. Inkább leparkoltunk és gyalog sétáltunk tovább.

Jöttek az emberek, a fiúk és a lányok a hegyekből. Szamáron, öszvéren és gyalog. Egyikük lovon, biztosan ő a földesúr. Az asszonyok otthon maradtak dolgozni. Mindenki ünneplőben, a fiúk fején hímzett fehér sapka. A hegyoldal tele van szamárral, az emberek a vásárban sürgölődnek. Van ott minden: zöldség, műanyag papucs, halkonzerv, szárított füge, mosószer, kecskefej, menta, fél bárány, használt ruha, borbély és patkoló kovács.

Csak jönnek és jönnek. Rengeteg a gyerek. A fiúk nagyon magabiztosak, de a lányok tartanak tőlem. Idegen férfi. Nem családtag, nem falubeli, a szeme is kék, sokszorosan idegen. A szamarat gondosan átterelik a tulsó oldalára és nem néznének felénk a világért sem. De ha előre megyek, akkor Emesének vidáman köszönnek. Visszafele már úgy jön, mint egy királynő. Integet jobbra is, balra is, mosoly ide, mosoly oda, Szálem áléjkú.

A kicsi lányok még bátrak. Bonjur monsieur, köszön az egyik. Bonjur madame. Ezen kuncognak, amíg látnak. Vagy látjuk őket.

Insálláh, insálláh.

Az este a legtöbbet Jeanne egyik fiával beszélgettünk. Ők haton vannak testvérek, Soufian a tiszteletbeli hetedik. Jeanne fiatal korában Marokkóban lakott, majd visszaköltöztek Franciaországba. A férje két éve csődbe ment, a szociális hálón áthullottak, úgyhogy Jeanne visszajött Marrákesbe és beszállt a berber fia üzletébe.

Insálláh, insálláh.

Soufian kilenc éves korában a Szaharában mosogatott. A turistákat hordták le Marrákesből naplementét bámulni a homokdűnék között. Az egyik vendég Jim Morrison posztert ajándékozott a fiúnak.

10 évvel később, Essaouirában, miután saját erejéből megtanult írni és olvasni, megtanult franciául és angolul,  megtanulta használni a számítógépet és az internetet, rákeresett és azóta Doors rajongó. És egyáltalán, Marokkó most éli a hippikorszakot. Doors, Janis Joplin, Led Zeppelin, Rolling Stones, Frank Zappa. Igaz, elég rég volt, de a Led Zep koncertezett a Dzsemá el Fnán és Jimi Hendrix fedezte fel Essaouirát a nyugati hippiknek. 

Insálláh, insálláh.

Sétálunk Essaouirában. Az egyik boltos felismerte a dorombot. Come inside and play music with us. Gitárral nem nagyon passzolt, próbáltam ugyan valami alapot tartani, de aztán beszállt egy dob és elengedhettem magam.  Insálláh, insálláh. Zenéltünk itt is, ott is.

Nincs valami cserélnivalónk? Bármi. Nadrág, poló, szandál, gyógyszer, telefon, toll. Igazán nem volt semmink, csak egy napra ugrottunk át Marrákesből. Egy toll volt nálam, azt a gitárosnak ajándékoztam. Egy toll. A Szaharában minden értékes. Most itt vannak egy-két-három hónapig, aztán hazamennek a családjukhoz. Amit itt megkeresnek, abból él a család.

Másik boltban a dobos fehér turbánt csavar a fejére, kilométer hosszú vászoncsikból. Mondom neki, hogy miattam aztán igazán ne fáradjon (mert nem fogok fizetni azért, hogy lefényképezhessem). Vigyorog. You are honest, de amúgy is készül imádkozni. Addig is zenéljünk együtt.

Nemsokára indul a buszunk. Még utoljára végigsétálunk a Medinán és találkozunk az egyik tuareg haverünkkel. Come back and play music with us Inshallah. Sorry, we have to go back to Marrakesh. Kezet rázunk.

Vissza kell mennünk Marrákesbe.