Karl Heinrich Koch azt írta a 1855-ben, hogy a Paradicsom is Örményországban feküdt (magyarul itt). Mózes a maga részéről ezt így nem mondta ki, de utalt arra, hogy a Tigris és az Eufrátesz az Édenkertből erednek. Márpedig ott Örményország volt akkoriban, úgy bizony.

Noé bárkája viszont egyértelműen az Araráton feneklett meg és bizonyára volt az Úrnak annyi dramaturgiai érzéke, hogy a helyszínt ne találomra válassza ki.

Errefele kódorogtunk mi is, 2011 szeptemberében. A képen levő kolostorra a Lonely Planet segítségével bukkantunk rá. Így szól az útbaigazítás:

"Another relatively well-preserved Armenian church, Altınsaç Kilisesi is perched on a mound overlooking the lake. If you have your own wheels, be sure to squeeze it into your itinerary.
From Akdamar, drive 12km towards Tatvan until you reach a junction. Turn right onto the road marked for Altınsaç. After 3km the asphalt road ends and becomes a gravel road. The road skirts the shore of the lake for another 14km, until you reach the village of Altınsaç. On a clear day this is a wonderfully scenic drive. From the village it’s another 2km to the church, which is visible from some distance."

Utólag megpróbáltam beazonosítani, hogy hol jártunk.

A virtualani.org oldalt böngészve először azt hittem, hogy Karmrakvank (1895-ben feldúlták a kurdok). Utána azt, hogy  Surb Gomki Georgi Vank, azaz a Gom-i Szent György kolostor (1830-ban hagyták el a szerzetesek a kurd támadások miatt). Végül a Google Earth alapján úgy tűnik, hogy a Surb Tovmas Vank lesz, vagyis a Vaspurakan tartomány Rshtunik nevű vidékén álló Szent Tamás kolostor. Több információt nem találtam róla. Nem tudom mi a története, de az előzőek alapján sejthető. 

Az útról éppen csak sejlett valami a sárga domboldalon. A kora délutáni melegben sokat töprengtünk, hogy az a kicsit sötétebb folt odafent emberi építmény-e vagy sem és ha az is, érdemes-e felmászni oda. A falak mellett egy török párocskával találkoztunk. Figyelmeztettek, hogy vigyázzunk, mert sziszgést hallottak a falakon belül. Kígyó lehet, bizonyára vipera.

Én inkább attól féltem, hogy a fejünkre omlik a tető. A még álló templomban tehenek is lakhatnak, mert a padlót ellepte a száraz és a nem is annyira száraz palacsinta. Pár nappal előtte egy ugyanilyen templomban gyerekkórust hallgattunk, egyházi énekeket énekeltek a vasárnapi misén. Kicsit fennebb a domboldalon egy kis temető feküdt, a hácskárok többsége ledöntve, a sírok felnyitva. Akkor, ott úgy akartam hinni, hogy azért üresek, mert a testeket újratemették Örményországban. A kereszteket pedig ledöntötte... mondjuk egy földrengés. Ez persze akkora naivság volt, mint az Ararát. Kincskeresők jártak az Édenkertben.

Múltbéli ügyeik miatt a török-örmény határ le van zárva és az örményeket nem engedik be Törökországba. Ani, az Ararát, a Van tó és ami a több mint 2000 templomból megmaradt, mind a határ túloldalán van, elérhetetlenül. Karl Heinrich Koch azt is írja, hogy az örmény hagyomány szerint a kiűzetés után Káin egyik utóda nem bírt a vérével és lelőtte a Kertet őrző angyal kedvenc hattyúját. Erre az Úr fogta magát és azt minden díszével együtt más, megközelíthetetlen vidékre költöztette.

A páratlan, ezertornyú Ani kapuja előtt hatalmas tábla sorolja hosszasan, hogy ki, mikor foglalta el, fosztotta ki, égette fel, dúlta szét, rombolta le. Hosszú a lista, szerepelnek rajta a bizánciak, a grúzok, a mongolok, a szelcsukok, az oszmánok, az oroszok; de hogy a várost az örmények építették, sőt a fővárosuk volt, arról bizony egy szó sincs. A Kars-i katedrálisról annyi tudható meg a helyszínen, hogy Abas király építtette, valamikor 945 körül. Abas népe ismeretlen. Nem is volt neki. Felejtsük el.

Kars, Ani, Akdamar - Berethalom, Vajdahunyad, Törcsvár. Kegyetlenül ismerős ez nekünk is.

Ebben a hangulatban nézegettem a külső falakba belekarcolt kereszteket. Zarándokok hagyták itt a kézjegyüket, réges-régen.

Odabent aztán egy újabb felirat várt. Egy örmény járt erre 2010-ben. Még élünk...

A képet nemrég találomra elküldtem egy pár címre, amiket a neten találtam. Egyiküktől válasz is érkezett: az ott a falon egy név: Akuchian Antuan. Fontos, hogy IAN és nem YAN; a Diaszpórában írják így a neveket.

Rákerestem a gugliban, persze nem találtam semmi. Próbálkoztam a két névvel külön-külön. Hamar kiderült, hogy az Antuan az az Antoine vagy Antonio név egy variációja, ennél fogva néhány millió találat közül válogathattam. Az Akuchian-ról viszont egyik kereső sem tudott semmit.

Jó, akkor lássuk ipszilonnal. Egy oldalon elfértek a találatok, ebből egyetlen egy volt figyelemreméltó, de az nagyon: http://report.am/news/culture/guardian-hayoc-tceghaspanutyun-antuan-akuchyan.html Csak éppen nem értettem semmit belőle. Beletellett egy kis időbe, mire eszembe jutott a Google Translate. Lefordítottam a szöveget angolra és onnan már könnyen ment. Ime: http://massispost.com/archives/2774.

Akuchian Antuan nem más, mint Antoine Agoudjian francia-örmény fotós. Írtam neki, válaszolt. Igen, ő volt az.

Ennyi a történet. Szép kerek és kissé szikár. Köszönöm a segítséget Zhanna Galyannak.