Hegymászó barátom szerint a hegyen télen-nyáron ajánlott a hosszú nadrág. Igazat kell adnom neki, miután kétszer is felhasadt a lábam a rövidnadrágban. Ettől függetlenül továbbra is rövidnadrágban járok, mert van aki semmiből sem tanul. 

Amikor 2009 júliusában Montenegróba utaztunk, egyikünknek sem volt ideje alaposabban utánanézni a viszonyoknak. Ezért elmaradt a rafting a Tárán és kajakozás a Szkádár tavon, helyette teljesen feleslegesen meglátogattuk Dubrovnikot. Never ever.

Persze nem mentünk teljesen blattra. A Durmitort előre kinéztük, de térképet Zsáblánákban láttunk először, és sikerült eltalálnunk a lehető legésszerűtlenebb útvonalat. A Durmitor nem nagy és nem is magas, de eszméletlenül látványos és kicsi távokon jó nagy szintkülönbségek vannak. Más szóval meredekek az oldalak.

A 2011-es török- és örményországi kirándulásunkról már született három poszt (ez, ez és ez), de írt erről komoly író is. Úgy értem, akinek ez a hivatása és ért is hozzá. Vida Gábor barátomról van szó. Az alábbi írás a marosvásárhelyi Látó folyóírat 2011/12 számában jelent meg eredetileg. Nem hagyhatom ki, olyan szépen ír rólam...

Valamikor réges régen a törökországi fotókból összeraktam egy pár videót. Azóta fent lappanganak a YouTube-on. Gondoltam nem árt ide is belinkelni őket, ha már Törökországról írogatok.

A fotók nagy részéhez annyi közöm van, hogy én is ott voltam, amikor készültek, de van egy pár saját is. A megtekintéshez ajánlom a teljes képernyőt és a HD felbontást.

A Dadés nagyon hasonlít a Békási szorosra. Van belőle egy nagy, ahol autóval lehet közlekedni, sok a turista és a bóvliárus és van egy kicsi, ami kevésbé ismert és sokkal szimpatikusabb.

Erre nyilván csak utólag jöttünk rá. Szokás szerint a Lonely Planet és a Google Earth alapján próbáltunk tájékozódni. Az útikönyvben volt egy leírás, a guglin sok szép kép. Ezek a képek össze-vissza vannak elszórva a térképen, csak annyi biztos, hogy van itt valahol egy cuccos szoros, de fene tudja hol. 

Úgy gondoltuk, hogy majd mendegélünk az úton és ha látunk ösvényt vagy patakmedret valamerre, akkor oda bemegyünk, aztán meglátjuk. Mondanom sem kell, se ösvény, se patakmeder. Illetve holmi medrek vannak, de azokról egyértelműen látszott, hogy egyhamar nem lesz szoros belőlük.

Karl Heinrich Koch azt írta a 1855-ben, hogy a Paradicsom is Örményországban feküdt (magyarul itt). Mózes a maga részéről ezt így nem mondta ki, de utalt arra, hogy a Tigris és az Eufrátesz az Édenkertből erednek. Márpedig ott Örményország volt akkoriban, úgy bizony.

Noé bárkája viszont egyértelműen az Araráton feneklett meg és bizonyára volt az Úrnak annyi dramaturgiai érzéke, hogy a helyszínt ne találomra válassza ki.

Errefele kódorogtunk mi is, 2011 szeptemberében. A képen levő kolostorra a Lonely Planet segítségével bukkantunk rá. Így szól az útbaigazítás:

"Another relatively well-preserved Armenian church, Altınsaç Kilisesi is perched on a mound overlooking the lake. If you have your own wheels, be sure to squeeze it into your itinerary.

Az otel az természetesen hotel.

Törökországban mi nem a csillagokat kerestük, ha fedél alatt akartunk a fejünk fölé, hanem az alacsony árakat. Szerencsére az országon belül nagy a mozgás, nemcsak a turisták, hanem a törökök is sokat utaznak, ezért mindenfele van otel vagy pension. Viszonylag olcsók és megfelelő időben érkezve a megfelelő helyre tovább lehet alkudni. Cserébe a körülmények sem túl fényesek, de víz és wifi midenütt van.

Hanem ez a poszt nem az otelekről szól. Arról, hogy Törökország egy nagy otel, ahol szinte bárhol lehet aludni. Aludtunk mi sátorban, kappadókiai barlanglakásokban, tengerparti napozóágyon, vagy csak egyszerűen egy matracon. 

A kép csak illusztráció. Kars és adana kebab van rajta, továbbá három éhes utazó. Az igazi történet itt kezdődik:

Mersintől nyugatra, egy Boğsak nevű falu egy szál vendéglőjében üldögéltünk és enni akartunk valamit. Nagyon romantikus hely volt amúgy, lent a tengerparton, az asztalok egy pallón a víz fölött, naplemente, hullámmoraj, minden ami kell. A pincér, aki természetesen csak törökül tudott, kihozta az ugyancsak török nyelvű menüt, rajta csupa sokatmondó névvel: lahmacun, köfte, iskender, adana és így tovább.

Egy darabig forgattuk, aztán nekiláttunk mutogatni. A pincér készségesen visszamutogatott, de csak nem értettük egymást. Persze találomra is rábökhettünk volna az egyikre, de ha az ember low cost kiránduláson van, akkor nem kockáztat. Mi lesz ha sok pénzért kihozzák és kiderül, hogy bárányból van? Azt ki eszi meg? Vagy csíp?

Üldögélünk egy riád udvarán és reggelizünk. Két madár otthonosan röpköd a fejünk felett, kintről kakaskukorékolás és báránybégetés hallatszik. Egy repülő húz el a fejünk felett.

Marrákesben a fél kilenc még a hajnalok hajnala, a falakon kivül nyugalom van; az árusok még nem kezdtek el kirakodni, a robogók még nem berregnek, az emberek még nem ordibálnak. 

Tegnap este érkeztünk vissza az Atlaszból egy fél üveg vodkával. A vodkát azért hoztuk Marokkóba, mert mindenki az ételmérgezéstől óvott és alkohollal kivántuk a gyomrunkat fertőtleníteni. A hasmenés elmaradt, a vodka pedig meg. Vettem hozzá egy kiló narancsot és este megittuk a háziakkal.

Törökországban a buszozás - mint szinte minden más - majdnem olyan mint Európában. Majdnem.

A különbség árnyalatnyi, de nagyon szórakoztató. Bár van egy kevésbé szórakoztató oldala is, ez a túlélési statisztikákban mutatkozik meg - a török sofőrök mennek, mint a meszes.

Egy alkalommal Pamukkaleból buszoztunk Aphrodisiasba. (Kezdő törökországjáró korunkban még ilyen felkapott helyekre is elmentünk.) Egy mikrobusszal vittek. Jó kacskaringós út, mi meg mentünk ahogy a csövön kifér. Egyik kanyarban... hopp, mi van ott? Csődület az út túloldalán. Megálltunk, odacsődültünk mi is. Hát egy mikróbusz hevert lent a szakadékban, azon frissiben szakította át a korlátot. A sofőrünk megcsóválta a fejét, aztán visszaültünk és tekertük tovább ugyanabban az ütemben.

Egy a poszt a térképek és statisztikák kedvelőinek a 2011-es ámokfutásunkról. Örményországba mentünk Törökországon és Grúzián keresztűl (mivel a török-örmény határ le van zárva). Összesen 8.500 km-t autóztunk 20 nap alatt, ami bődületes távolság, tekintve, hogy a kirándulásnak nem az autóban ücsörgés volt a főcélja.

Aki színes leírásra vágyik, az csalódni fog. Itt csupán arról lesz szó, hogy milyen útviszonyokra számíthat, aki arra jár, amerre mi.

Kaçkar Dağlari annyit tesz, mint Kaçkar hegység.

A kaçkar, azaz kácskár vagy hácskár örmény szó, így nevezik azokat a kereszteket, amiket csakis az örmények faragnak. Nagyon meglepő, hogy ezen a vidéken egy hegynek örmény eredetű neve legyen. Úgy értem, hogy az általánosan használt, térképekre felírt név. Olyan ez, mintha Romániában Székelykőnek hívnák a Székelykőt.

Kaçkar Dağ	Hácskárok a Noravank kolostornál

Volt szerencsém 2009 áprilisában Dél Afrikába utazni. Meló volt, egy hét, de abban a 7 napban volt egy szabad hétvége is.

A cápás merülést (shark diving) Fokvárosban, a tengerparton (Waterfront) hirdették. Már két napja nézegettem tűző napsütésben és 32 fokos melegben az óceánt és amikor megláttam a táblát, rögtön egy törökországi merülés jutott eszembe. Egész napos hajókázás, merülés, fürdés, sütkérezés és lazulás a hajón, plusz még cápa is - fasza lesz.

Elsősorban megkérdeztem, hogy mennyibe is kerül. Jó sokba. Annyi pénzbe, amiből egy hetet kirándulok Törökországban, merüléssel együtt. De, mint felhívták rá a figyelmem, mások csak azért jönnek Dél Afrkiába, hogy nagy fehér cápát láthassanak és ilyen lehetőség sehol máshol nincs a világon (leszámítva Ausztráliát). A cápa garantált, előző nap annyi cápát láttak, mint még soha. Ment a marketing és hagytam magam meggyőzni. Még azt is elmondták, hogy hol lehet tengeri betegség elleni bogyót kapni meg víz alatt működő egyszer használatos fényképezőgépet.